Kilenc éve rabolt

2026. 02. 26., cs - 10:51
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest vármegyei nyomozók a napokban fogták el azt az 56 éves férfit, aki egy bűnbanda utolsó tagjaként még bujkált a hatóság elől.

B. Péter a gyanú szerint három társával követte el a bűncselekményt 2016 augusztusában. Egy jómódú biatorbágyi házaspárnál jelentek meg azzal a szándékkal, hogy elvegyék az értékeiket. Csuklyát húztak a fejükre, és erőszakkal hatoltak be a házba. Gyorskötözővel kötötték össze a nő kezét és lábát, a férfi kezét pedig hátrabilincselték, majd egy tárggyal fejbe vágták. Ezután kijelentették, hogy ők rendőrök, és azzal fenyegették meg a sértetteket, hogy ha nem adják át nekik az értékeiket, akkor kábítószert szórnak szét a lakásban, és börtönbe juttatják őket.

A férfi a fenyegetés hatására ékszereket, órákat és pénzt adott át közel 71 millió forint értékben a rablóknak, akik – mielőtt elhagyták volna a házat – a pár féléves gyermekét a nő ölébe tették.

Pest megyében több, úgynevezett kötözős rablást követtek el 2015 és 2017 között. Az ezek kapcsán folytatott eljárásokban a banda három tagját már jogerősen szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

A nyomozás során kiderült, hogy a pécsi B. Péter is részt vett a biatorbágyi rablásban. A Pest vármegyei zsaruk a baranyai Mecsek Közterületi és Támogató Alosztály segítségével fogták el a férfit a napokban. Gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak