Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket
A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták a három betörőt.
Az elmúlt időszakban több bejelentés érkezett a Ceglédi Rendőrkapitányságra arról, hogy ismeretlen tettesek visszatérnek egy ceglédi ingatlanhoz, és minden alkalommal értékeket visznek el.
A betörők februárban napokig jártak a házhoz, átmásztak a kerítésen, majd a nem jól zárt épületből mindent vittek, ami mozdítható volt: játékkonzolt, szerszámgépeket, lézeres szintezőt, több ezer méternyi elektromos kábelt, légpuskát, valamint szeszes italokat és befőtteket is. A lopásokkal több mint 3,5 millió forint kárt okoztak.
A helyszíni kamerák felvételei alapján a rendőrök rövid időn belül azonosították a tolvajokat, majd a bejelentéstől számított három órán belül elfogták a 22 éves M. Csabát, a 18 éves J. Máriót és a 20 éves J. Márkot. A náluk tartott kutatások során a nyomozók megtalálták a lopott tárgyak jelentős részét, amit vissza is adtak a tulajdonosnak.
A Ceglédi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt folytat eljárást a szabadlábon védekező gyanúsítottak ellen.