Kirabolta ismerősét
A rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetőt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy kállói férfi ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. június 3-án 12 óra 30 perc körül a Budapest III., Római tér mellett lévő füves területen odalépett ismerőséhez, majd fellökte. Ezután a földön fekvő férfit bántalmazta és elvett tőle több tízezer forint készpénzt.
A BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2016. június 3-án 12 óra 40 perckor a helyszínen elfogták az elkövetőt, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Vele szemben a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – folytatja le a rendőrség.