Kirabolta ismerősét – elfogták

2023. 10. 30., h - 10:12
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy 28 éves helybélit, aki bántalmazott egy idős férfit, majd elvette a pénzét. A feltételezett tettes egy szekrényben próbált elbújni a nyomozók elől.

 

Egy Kecskemét környéki tanyán élő férfi tett bejelentést 2023. október 27-én délelőtt a rendőrségen, és elmondta, hogy egy hetényegyházi ismerőse kirabolta. A 28 éves férfi megjelent nála a tanyán, majd rövid szóváltást követően dulakodni kezdett jóval idősebb áldozatával; megrugdosta, átkutatta a ruházatát, és a pénzét követelte. Amikor megtalálta a férfi zsebében a pénztárcát, egy jelentősebb összeget kivett belőle, majd néhányszor mellkason vágta a sértettet és elment. A rendőrök azonnal a rabló keresésébe kezdtek, aki egyébként nem volt ismeretlen előttük, mivel testi sértés miatt már folyt ellene korábban nyomozás. A férfit néhány órával később megtalálták: egy szekrényben bujkált.

A bűnelkövetőt rablás gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Az eset körülményeit közben tovább vizsgálják a nyomozók.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhárom ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében.

 

Nem járt sikerrel

Nyomozás indult annak a 36 éves férfinak az ügyében, aki hamis okmánnyal próbálta elhagyni az országot.

 

Szakértelem, szorgalom, empátia

Az áldozatok védelméért, segítéséért Victima Protector díjjal tüntették ki Budai-Acsai Krisztina r. századost, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi fővizsgálóját.

 

Megszúrta ismerősét

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók pár órán belül megtalálták és őrizetbe vették a „jó barátot”.

 

Elfogták a sírrongálót

A Tamási Rendőrkapitányságon kihallgatták azt a férfit, aki a gyanú szerint 16 sírt rongált meg Nagykónyiban.

 

Rendőrök a villamosokon és a buszokon

A budapesti rendőrök több embert elfogtak, hármat előállítottak, miközben a BRFK és a BKK együttműködésének keretében ellenőrizték a 4-es, 6-os, az 1-es villamosokat és a 151-es autóbuszokat.