Kisgépeket loptak, vádemelést javasol ellenük a rendőrség
Elektromos kisgépeket, kézi szerszámokat loptak fiatalok egy sarkadi iskolából, ahova kétszer is visszamentek, de másodszorra tetten érték őket a rendőrök. Vádemelést javasol a rendőrség ellenük.

A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy sarkadi iskolában történt két betörés kapcsán. A nyomozás adatai szerint először 2014. április 18-án éjjel ismeretlen tettesek betörtek az iskola szertárába, ahonnan szúrófűrészt, porral oltót és akkumulátoros csavarbehajtót loptak el. Az elkövetők április 21-én este ismét visszamentek a iskolába, ahonnan kalapácsokat, ütvefúrót, gyalugépet, sarokcsiszolót és kézi körfűrészt akartak elvinni. A betöréssel azonban olyan zajt csaptak, hogy a környéken lakók meghallották a csörömpölést és értesítették a rendőrséget. A kiérkező járőrök néhány percen belül a helyszín közelében elfogtak három helyi fiatalt, akik menekülés közben eldobálták az ellopott kisgépeket. A nyomozók a szerszámokat lefoglalták és visszaadták az iskola képviselőjének, a fiatalokat pedig előállították a kapitányságra. A kihallgatásuk során ketten elismerték, hogy a négy nappal korábbi lopást egy másik barátjukkal követték el. Az akkor szerzett gépeket pedig a most elfogott harmadik társuknál rejtették el. A rendőrök az első alkalommal ellopott szerszámokat is lefoglalták és azokat is visszaadták a sértettnek. Az ügyben indult nyomozást a Sarkadi Rendőrkapitányság 2014. július 1-jén lezárta, a büntetőeljárás során keletkezett iratokat a 14, két 15 és a 16 éves gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal továbbította a Gyulai Járási Ügyészségre.