Kisgyermek halt meg Szentesen

2023. 07. 25., k - 15:20
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kétéves gyermeket találtak holtan egy szentesi ház udvarán. A rendőrök vizsgálják a körülményeket.

A rendőrségre 2023. július 25-én érkezett bejelentés, mely szerint egy szentesi ház udvarán lévő medencében holtan találtak egy 2 éves gyermeket. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a haláleset körülményeit. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.