Kiskorúaknak is terítettek- Rendőrkézen a két díler

2023. 05. 25., cs - 14:21
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök a két gyanúsítottat egy szervezett akcióban fogták el.

Új-pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 39 éves csernelyi és egy 47 éves ózdi férfival szemben.

A gyanúsítottakon 2023. május 24-én ütöttek rajta lakásukon az ózdi rendőrök, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi, Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály bevetési egységével közösen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a két díler úgynevezett „csillám kristályt” értékesített, a helyi, és a szomszédos településen élők számára, a vásárlók közül pedig többen kiskorúak voltak.

A kutatások során, a két férfinél előre kiporciózott, fóliába csomagolt kábítószergyanús anyagokat foglaltak le a rendőrök. Az ózdi férfinél továbbá bűncselekményből származó szerszámokat, laptopot és különféle használati tárgyakat is találtak, amelyek a megalapozott gyanú szerint bűncselekményekből származtak.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a dílereket őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásuknak ügyészi indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.