Kiskorút rabolt ki

2015. 07. 11., szo - 07:14
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök beazonosították és őrizetbe vették a 23 éves gyanúsítottat.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen férfi 2015. július 6-án 20 órakor beszélgetést kezdeményezett a kecskeméti vasútállomás területén egy kiskorúakból álló társasággal. A férfi elkérte az egyik fiú mobiltelefonját azzal az ürüggyel, hogy a sajátját ellopták. A 13 éves sértett azonban nem adta át a készüléket, ezért az elkövető a földre lökte a fiút, majd kitépte a kezéből a mobilt és azzal együtt ismeretlen helyre távozott.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A kapott személyleírás alapján egy másik ügyben végzett nyomozási cselekmény közben a rendőrök beazonosították és 2015. július 9-én 12 óra 45 perckor Kecskeméten elfogták K. Ferencet.

A 23 éves örkényi férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.


Kapcsolódó oldalak