Kisnaményi házakba törtek be

2017. 03. 14., k - 09:42
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták az elkövetőket.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást H.G. 24 éves csaholci és egy 14 éves kisnaményi lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi és fiatalkorú társa az elmúlt két hétben betört két kisnaményi házba. Az egyik lakóépületből szeszes italokat, valamint műszaki- és használati cikkeket tulajdonítottak el, míg a másik házban a betörés után kutatást végeztek, de végül zsákmány nélkül távoztak. A fehérgyarmati rendőrök a 2017. március 10-én érkezett bejelentést követő adatgyűjtés alatt megállapították, hogy H.G. és 14 éves társa összefüggésbe hozható a bűncselekmények elkövetésével. A rendőrök a két feltételezett elkövetőt 2017. március 13-án elfogták, előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásuk alatt mindkét bűncselekmény elkövetését beismerték. A rendőrök H.G. csaholci lakóhelyén megtartott házkutatás alatt a ház mögötti bozótosban megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított tárgyak egy részét.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak