Kiszűrték

2024. 01. 16., k - 08:53
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ellopta ismerőse autóját, majd azzal menekült a rendőrök elől egy vezetéstől eltiltott férfi Szegeden. Az egyenruhások elfogták.

A Szegedi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai 2024. január 14-én hajnalban, járőrözés közben figyeltek fel egy velük szemben haladó férfira, akiről tudták, hogy eltiltották a vezetéstől. Amikor az egyenruhások ellenőrizni akarták a sofőrt, ő menekülőre fogta. A rendőrök Kiskunmajsáig követték a 20 éves fiatalembert, aki a városban elvesztette uralmát az autó felett, és az árokba csúszott. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy nem csupán a gépjárművezetéstől tiltották el a sofőrt, hanem az autót egyik ismerőse tudta és beleegyezése nélkül fújta meg, valamint zsebeiben kábítószergyanús anyagokat találtak. A droggyorstesztek pozitív eredményt mutattak. Az eset során a fiatalemberrel együtt utazó 23 éves férfi kábítószergyorstesztje szintén pozitív lett.

A sofőrnek – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének, jármű önkényes elvétele és kábítószer birtoklása vétségének gyanúja miatt kell felelnie, társának pedig kábítószer birtoklásának vétsége miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.