Kitépte az idős asszony nyakából a nyakláncot

2014. 08. 29., p - 11:51
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívüli rendőr fogta el azt a 48 éves kecskeméti férfit, aki egy 86 éves asszony nyakából kitépte az aranyékszerét.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást S. Mihály 48 éves kecskeméti lakossal szemben.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. augusztus 21-én 16 órakor, Kecskeméten, a Boldogasszony téren lévő parkban előzetes szóváltás nélkül egy 86 éves helyi asszony nyakából kitépte a nyakláncot, majd azzal a helyszínről ismeretlen helyre távozott.

 

Az adatgyűjtések és a kihallgatások eredményeképpen a rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt. S. Mihályt egy szolgálaton kívüli rendőr 2014. augusztus 27-én 17 óra 50 perckor felismerte Kecskemét belvárosában. A nyomozó azonnal szolgálatba helyezte magát és elfogta, majd a kapitányságra előállította a férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásakor beismerte tettét. Kiderült, hogy az ellopott ékszer zálogházba került, a kapott pénzt elköltötte. Az ellopott nyakláncot a rendőrök lefoglalták. 

 

A terheltet a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatatását, melyet a bíróság 2014. augusztus 29-én 9 órakor elrendelt.


Kapcsolódó oldalak