Kitervelt lopás

2021. 04. 12., h - 14:24
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi malacot és egyéb mozdítható tárgyat lopott egy ácsi telephelyről. Később egy autót is felgyújtottak. A két rokont gyanúsítottként kihallgatták a komáromi rendőrök és velük szemben befejezték az ügy vizsgálatát.

A gyanú szerint egy 34 éves és egy 29 éves ácsi férfi megbeszélte, hogy egy környékbeli telephelyről malacokat lopnak. A járást jól ismerték, egyikőjük már korábban ott dolgozott. Összesen öt darab malacot és egy hízót tereltek ki az autójukhoz. A telephelyen még tovább kutakodtak, pörzsölőt, gázpalackot, talicskát és egy akkumulátort is magukkal vittek. Az állatok közül kettő elpusztult a többit elfogyasztották. A két férfi pár nap múlva a tárgyakat visszavitte, mivel a lopás kiderült. Időközben még olyan információ birtokába jutott a két férfi, hogy elhagyatott helyen áll egy jármű. Azt megpróbálták beindítani, de ez nem sikerült, a gépkocsit felgyújtották. A két férfit a feljelentést követően gyanúsítottként kihallgatták a komáromi nyomozók. Ellenük lopás, rongálás és jármű önkényes elvétele miatt folytattak büntetőeljárást. A Komáromi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Komáromi Járási Ügyészségnek.

2

1

 


Kapcsolódó oldalak