Kivették a fülbevalóját a füléből miközben felsegítették

2014. 12. 15., h - 09:09
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett lánya tartóztatta fel a gyanúsítottakat Szegeden.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. december 14-én 13 óra 3 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Szegeden, a Derkovits fasor végén bűncselekmény elkövetőit tarják vissza. Az ügyeletes azonnal rendőröket küldött a helyszínre.

A bejelentő a kiérkező járőröknek elmondta, hogy édesanyja a Makai úton sétált a kora délutáni órákban, mikor G. Mária és családja utolérte, majd a nő hátulról meglökte az idős asszonyt, mire ő térdre rogyott. A gyanúsított – miközben felsegítette a nénit a földről – a sértett füléből kivette az arany fülbevalókat és három gyermekével a Szőregi út irányába távozott. A sértett lánya nem sokkal ezt követően ért a helyszínre és azonnal a feltételezett elkövetők után eredt, akiket a közelben sikerült feltartóztatnia. Mikor kérdőre vonta őket, G. Mária 15 éves fia elővette a zsebéből a nála lévő fülbevalókat és a közeli füves területre hajította azokat.

Az egyenruhások a családot előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol az anya ellen rablás bűntette, míg a 15 éves fiú ellen bűnpártolás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozók G. Máriát őrizetbe vették és kezdeményezték az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a gyanúsított előzetes letartóztatására.


Kapcsolódó oldalak