Klímabontók őrizetben
Egy társasház tetején elhelyezett klímaberendezés réz alkatrészeit kísérelte meg eltulajdonítani Miskolcon az a két fiatalember, akiket cselekményük során tettenértek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. január 29-én 06 óra 35 perckor érkezett lakossági bejelentés, miszerint Miskolc, Győri kapu városrészen két ismeretlen tettes az egyik társasház tetejére kihelyezett klímaberendezés elektromos vezetékeit próbálta meg éppen eltulajdonítani.
A Miskolci Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei a bejelentést követően azonnal a helyszínre érkeztek és a közelben elfogták azt a két fiatalembert, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak.
A 18 éves H. Zsombor miskolci lakost és társát a 18 éves B. Zsoltot lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
A Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a férfiakat őrizetbe vette és az ügyet gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervezi befejezni.