Kocsit cserélt, majd rendszámot is

2018. 01. 12., p - 09:25
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt indított nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányság egy helyi férfi ellen.

A jelenlegi adatok szerint a 45 éves férfit 2018. január 10-én reggel Veszprémben vonták intézkedés alá a járőrök. A jármű ellenőrzése során megállapították, hogy a férfi úgy közlekedett a gépjárművével, hogy arra egy másik gépkocsira kiadott rendszám volt felszerelve.  N. Balázst a rendőrök előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Meghallgatásán elmondta, hogy az előző gépjárműve összetört. A baleset okozójával úgy egyeztek meg, hogy az összes kárát rendezi, illetve kapott egy, a korábbival megegyező típusú „donorautót”. Ezt követően a kapott autó színét fehérről pirosra festette, valamint az összetört gépjárművéről áthelyezte a hatósági jelzéseket.

N. Balázzsal szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Veszprémi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak