Kölcsönkérésből rablás

2015. 05. 14., cs - 16:45
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balatonalmádiban a vásárlásból hazafelé tartótó nőtől próbált kölcsönkérni egy ismeretlen, de nem kapott pénzt, ezért kitépte a táskáját a kezéből.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 18-án 7 óra körüli időben vásárlásból igyekezett haza egy hölgy, amikor egy ismeretlen nő megállította és készpénzt kért tőle kölcsön. K. Mária helyi lakos az ígérete szerint a pénzt eljuttatta volna a kölcsönadó címére, amennyiben azt ő elárulja. Mivel a kérését nem teljesítették, ezért követte a megállított járókelőt, majd egy hirtelen mozdulattal a kezében lévő táskát kirántotta és a helyszínről elfutott. A sértett hazasietett és fiával együtt indult a táskát elragadó nő után. Utolérték és kérdőre vonták a táskát a kabátja alatt rejtegető 47 éves nőt. A fiú megkísérelte visszavenni édesanyja tulajdonát, de K. Mária kétszer térden rúgta őt.

Az ügyben megindított nyomozást a Balatonalmádi Rendőrkapitányság három hét alatt lefolytatta. Az ügy iratait rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bíróság elé állítási javaslattal küldték meg a Veszprémi Járási Ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.

 

Jelentkezzen, ha felismeri!

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kerékpárlopás gyanúja miatt keresi az eddig ismeretlen személyazonosságú férfit.

 

Riasztólövés

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves férfival szemben.