Kölcsönkért feszítővassal ment betörni
Afra, a nyomkövető kutya segítette az elkövető elfogását.

A helyi rendőrőrsre 2016. május 31-én reggel érkezett bejelentés arról, hogy Polgárdiban, a Jókai utcában egy ház riasztója jelez.
A kiérkező rendőrök megállapították, hogy ismeretlen személy betört a családi házba úgy, hogy felfeszítette annak bejárati ajtaját. Amikor a riasztó megszólalt az elkövető távozott a helyszínről, azonban a betöréshez használt feszítővasat hátrahagyta.
A kiérkező körzeti megbízottak nyomkövető kutyát kértek a helyszínre. Afra, a rendőrkutya a helyszínen rögzítet szagnyomon elindulva az elkövető tartózkodási helyéig vezette a nyomozókat.
A rendőrök a 20 éves elkövetőt elfogták, a Polgári Rendőrőrsre előállították és lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy hirtelen ötlettől vezérelve tört be a házba, mivel pénzhez szeretett volna jutni, azonban semmilyen eszköz nem állt a rendelkezésére, ezért egy közelben lakó férfitől kölcsönkért egy feszítővasat.
Afra Beke Nikolett r. főtörzsőrmesterrel fotó: Zsaru Magazin