Kölcsönzött, hogy lophasson

2021. 11. 30., k - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint bérelt teherautóval ment el lopni egy férfi egy budapesti ipari parkba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2021. november 18-án este egymillió forint értékben lopott ki szigetelőanyagot egy XVI. kerületi telephelyről.

A nyomozás adatai szerint az 59 tekercs kátrányos tekercsért 18 óra körül jelent meg az ipari parkban egy tehergépkocsi, amelybe berakodtak, majd elhajtottak vele. A járművet a 35 éves budapesti D. Gergely bérelte ki percekkel a bűncselekményt megelőzően. A férfi ellen 2021. november 21-én elfogatóparancsot adtak ki, aki másnap önként feladta magát a kerületi rendőrkapitányságon.

D. Gergelyt a nyomozók lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ám vallomást nem tett. A férfit őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el vele szemben. 


Hírfolyam

 

Keressük Dudás Alexandrát

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves, nemesbikki lány eltűnése ügyében.

 

Három ügy, három elfogás

A Fejér vármegyei rendőrök a hétvégén sem voltak tétlenek. Amellett, hogy a fesztiválokon fokozott a jelenlétünk, az elmúlt napokban több sikeres intézkedést is végrehajtottunk.

 

Besurranó kezén kattant a bilincs Debrecenben

A 29 éves férfi egy családi házból lopott szerszámgépeket és elektronikai eszközöket, majd egy erdőben elrejtette azokat. A nyomozók két nap alatt azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.