Komáromi besurranók

2025. 11. 12., sze - 14:50
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismerős terepen fosztogatott egy komáromi betörőpáros. A férfi korábban együtt ült börtönben a mostani sértettel, így pontosan tudta, hogy egykori zárkatársát ismét letartóztatták.

A Komáromi Rendőrkapitányság munkatársai november 11-én fogtak el két betörőt, egy 38 éves férfit és egy 33 éves nőt, akik két egymást követő napon fosztottak ki egy komáromi társasházi lakást. A történet pikantériája, hogy a tolvajok ismerték a sértettet – korábban a férfi együtt ült vele a börtönben. Tudomásuk volt arról is, hogy egykori zárkatársukat nemrég ismét letartóztatták, így biztosak lehettek abban, hogy a lakás üresen áll. A férfi felmászott a lakóingatlan teraszára, majd a ajtót megrongálva jutott be a lakásba. Ott alaposan felforgatta a helyiségeket, és laptopot, ruhaneműket vitt el mintegy 160 ezer forint értékben. Ezalatt élettársa az utcán figyelte a környéket.

Másnap felcserélték a szerepeket: a nő hatolt be a lakásba, ahonnan kéziszerszámokat, késeket, ruhadarabokat és kábítószergyanús anyagot vett magához. A páros azonban nem sokáig élvezhette a zsákmányt – távozás közben a komáromi rendőrök mindkettejüket elfogták. Ráadásul a tettesekkel szemben alkalmazott drogteszt pozitív lett.

A nyomozók kétrendbeli lopás és kábítószer birtoklása gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.


Kapcsolódó oldalak