Környezetbarát vesztegetés

2023. 11. 17., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elektromos kerékpárral vesztegettek meg egy orvost a budapesti rendőrök gyanúja szerint. A nyomozást most fejezték be.

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály vesztegetés elfogadása bűntett miatt folytatott nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján. A rendelkezésre álló adatok szerint egy fővárosi kórház egyik szakorvosa 2021 májusában egy körülbelül 800 ezer forint értékű elektromos kerékpárt fogadott el paraszolvenciaként. A kerékpárt két férfi fizette, akiknek hozzátartozóit a doktornő korábban kezelte, míg a vásárlást és a kapcsolattartást egy ismerőse intézte.

A három férfit és a középkorú doktornőt a fővárosi nyomozók 2021. június 17-én fogták el, utóbbinak a lakásán lefoglalták a jogtalanul elfogadott elektromos kerékpárt is.

A fővárosi nyomozók az asszonyt vesztegetés elfogadása bűntett, a két hozzátartozót vesztegetés vétség, míg a közvetítőt bűnsegédként elkövetett vesztegetés vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya az ügy vizsgálatát befejezte, a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldik meg az ügyészségre.​​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Addig jár a tolvaj a kútra…

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta a tankolásnak, de elkövetett más jogsértéseket is.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.