Körözték a tolvajt
Egy 23 éves egri férfit és egy 22 éves arlói nőt hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2019. december 17-én 12 órakor a megyeszékhely belterületén ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő 23 éves egri férfit és utasát, egy 22 éves arlói nőt. Az egyenruhások megállapították, hogy a férfi ellen az Egri Törvényszék Büntetésvégrehajtási Csoportja, valamint az Egri Rendőrkapitányság szabálysértési hatósága is elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök megállapították továbbá, hogy mindkét személy összefüggésbe hozható egy korábban, Salgótarjában elkövetett bűncselekménnyel is, ezért elfogták és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállították őket.
A megalapozott gyanú szerint a 23 éves egri lakos és nő társa 2019. október 11-én az éjszakai órákban, Salgótarjánban az egyik lakásba hívták a sértettet, akinek a nő elterelte a figyelmét, ez idő alatt a sértett ruházatából ellopta több tízezer forint készpénzét.
Az előállított férfit és a nőt a nyomozók lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melyet követően a körözött egri lakost a Balassagyarmati Fegyház és Börtön épületébe szállították.