Köszönet a motorért
A jászkiséri rendőrök fél nap alatt megtalálták az ellopott segédmotoros kerékpárt.

A sértett 2014. augusztus 13-án reggel vette észre, hogy betörő járt portáján, melyről azonnal bejelentést tett a rendőrségre. A rendőrök megállapították, hogy az ismeretlen az éjszaka letaposta a jászkiséri családi ház kerítését, azon átmászva bejutott az ingatlan udvarára, majd a nyitott melléképületből eltulajdonította az idős sértett segédmotoros kerékpárját.
A bejelentést követően a jászkiséri körzeti megbízotti csoport rövid időn belül azonosította és 12 óra múlva előállította a 31 éves domonyi tartózkodási helyű, de jelenleg Jászkiséren élő férfit, akinek a lakásán a motort megtalálták és lefoglalták. A nyomozók K. Miklóst lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt még a bejelentés napján gyanúsítottként kihallgatták, mely során a férfi részletes beismerő vallomást tett.
A rendőrök a csaknem negyed évszázada vásárolt, megkímélt állapotú segédmotoros kerékpárt a sértett lakására visszaszállították és átadták tulajdonosának.