Köszönt, ütött, majd elfogták

2022. 03. 05., szo - 08:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy 37 éves férfit, aki súlyosan bántalmazta ismerősét Apátfalván.

A rendőrség ügyeletére 2022. március 3-án délután érkezett bejelentés, hogy a Széchenyi utcában a férfi egy rövid üdvözlés után úgy megütötte ismerősét, hogy az elesett, majd a fejét a járdaszegélybe verte. A mentők a sérültet kórházba szállították.  

Az elvégzett adatgyűjtés és tanúkihallgatások eredményeként a körzeti megbízottak rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, aki tagadta, hogy ő bárkit is bántalmazott volna. 

Ellene súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.