Kövekkel, késsel támadtak egymásra, majd egyikük a járdán autóval próbálta meg elütni haragosát
A Tapolcai Rendőrkapitányság egy 41 éves gógánfai, egy 19 éves gyulakeszi, egy 21 éves badacsonytördemici és egy 19 éves sümegi férfit gyanúsít.
Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. június 5-én délelőtt arról, miszerint Sümeg egyik utcájában több személy hangos szóváltásba keveredett egymással, mely dulakodásig fajult.
Egy 19 éves gyulakeszi férfi szidalmazni kezdte két haragosát, a 19 éves sümegi és a 21 éves badacsonytördemici fiatalokat az utcán, majd a zsebéből egy éles vágóeszközt vett elő, amivel szúró mozdulatokat tett az egyikük felé, aki egy, az utcán kihelyezett hirdetőtáblát kapott fel a viszont támadásra. A 19 éves gyulakeszi fiatal ekkor kövekkel kezdte dobálni haragosait, akik a kődobálást is viszonozták felé, majd a 19 éves gyulakeszi támadó elhagyta a helyszínt. Pár perc múlva azonban egy személygépjármű utasaként tért vissza és annak ablakán egy golfütőt kitartva próbálta megütni a még mindig a helyszínen tartózkodó két embert. A jármű sofőrje, a 41 éves gógánfai férfi pedig a járművet a járdára kormányozta, és megpróbálta elütni a 19 éves sümegi fiatalt, aki ekkor egy, a közelben kihelyezett fém állványt vett magához, s miközben elugrott a jármű elől, arra ráütött, aminek következtében a gépkocsiban rongálódás keletkezett.
A rendőrök mind a négy férfit aznap elfogták, majd őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két 19 és a 21 éves fiatal ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, míg a 41 éves járművezető ellen közúti veszélyeztetés bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.