Közel 3 millió forint értékben loptak szerszámgépeket

2023. 08. 22., k - 11:56
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vámospércsi rendőrök azonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőket.

Egy nyíracsádi telephelyről érkezett bejelentés 2023. július 24-én reggel arról, hogy több nagyértékű szerszámgép is eltűnt. A rendőrök részletes helyszíni szemlét tartottak, majd tanúkutatásba és adatgyűjtésbe kezdtek.

A gyanú hamar két alkalmazottra terelődött. A fülöpi testvérpár alkalmi munkákat vállalt a telephelyen, így ismerték a járást. Szóltak két barátjuknak, és ezúttal éjjel jelentek meg a munkahelyükön. Pontosan tudták hol vannak elzárva a nagyértékű gépek. Lefeszítették a lemezszekrényről a lakatot, majd láncfűrészeket, sarokköszörűket, de még némi üzemanyagot is magukkal vittek.

A rendőrök azonosították mind a négy fiatal férfit, majd 2023. augusztus 17-én előállították őket a Vámospércsi Rendőrőrsre. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelniük. A kutatások és a helyszíni kihallgatások során a bűnügyesek egy láncfűrész kivételével, az összes gépet megtalálták és lefoglalták.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alázatos munkával elért renomé

Balogh Krisztina c. r. alezredest, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) székesfehérvári osztályvezető-helyettesét az Emberi Méltóság Védelméért Díjjal tüntették ki. A Kulturális és Innovációs Minisztérium által adományázott kitüntetéssel a bűnügyi szakember emberkereskedelem elleni küzdelemben nyújtott hosszú ideje tartó, kiemelkedő munkáját ismerték el.