Közel 90 kg lefoglalt kábítószer

2024. 07. 25., cs - 07:30
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Ez a mérlege a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály elmúlt heteinek. Bár a lefoglalások más-más időpontokban és különböző helyszíneken történtek, úgy tűnik, az elkövetői kör azonos. Az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van.  

Néhány héttel ezelőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számolt be arról, hogy lebukott három magyar drogcsempész: egy női-férfi testvérpár, valamint a nő barátja. A Családi üzelmek című amerikai vígjátékhoz hasonlóan egy lakóautóban szállították a drogot. Amikor a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei alaposan átvizsgálták Letenyén a trió által használt járművet június 10-én, abban több mint 60 kilogramm marihuánát találtak. Mint kiderült, a lakókocsi Olaszországból érkezett, onnan csempészték be hazánkba a drogot. Ugyanakkor az NNI nyomozói az elkövetők diósdi lakhelyén további közel 8 kilónyi kábítószert találtak, illetve ezen túl vákuumfóliázó gépet, valamint nagy összegű pénzt is lefoglaltak.

Első körben a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott. A két férfit és a nőt kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nő barátja azóta letartóztatásban van, míg a testvérpár szabadlábon védekezik. Az ügy időközben átkerült a KR NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályára, ahol már egy közel fél éve folytatott nyomozás során kiderítették, hogy a három fiatal kapcsolatban állhat különböző kábítószer-terjesztőkkel.

Július 16-án Budapesten és Tiszaföldváron összehangolt akció keretében, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTO közreműködésével elfogtak öt férfit: egy iraki, egy koszovói, két magyar és egy hontalan személyt. Ez épp akkor történt, amikor a drog gazdát cserélt volna. Az elfogásoknál, illetve az elkövetőkhöz köthető ingatlanokban végrehajtott kutatások során a nyomozók összesen több mint 9 kilogramm marihuánát foglaltak le. Az öt férfi közül négyet kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottak meg, míg a hontalan személyt kábítószer birtoklásával. Az egyik magyar és a két külföldi férfi azóta letartóztatásban van. A másik két személy szabadlábon védekezik.      

A KR NNI tovább folytatja az ügy felgöngyölítését, így nem kizárt, hogy a gyanúsítotti kör még bővülni fog. Az elmúlt hetekben történt akcióknak köszönhetően a KR NNI kábítószer-bűnözés elleni nyomozói összesen közel 90 kilogramm drogot foglaltak le, aminek a feketepiaci értéke meghaladja a 200 millió forintot. Ezzel 90 ezer adag piacra kerülését sikerült megakadályozniuk.              


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elszaladt

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Ismeri a fiatalembert?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.