Közel két hétig munkálkodott

2023. 06. 20., k - 12:40
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint öt lóboxot lovasított meg egy mányi férfi. A bicskei rendőröknek köszönhetően a sértett kára napokon belül, teljes mértékben megtérült.

A Bicskei Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 35 éves mányi férfival szemben. A nyomozás adatai szerint az elkövető 2023. május 1. és június 1. közötti időben egy tanya istállójából öt darab lóboxot szedett szét és lopott el, valamint a tanyán lévő, lakattal zárt irodahelyiségbe is bejutott, hogy ott megszálljon.

A feljelentő amint észlelte a sérelmére elkövetett bűncselekményt - mellyel hozzávetőleg kétmillió forint kára keletkezett -, riasztotta a rendőröket. A bicskei nyomozók még aznap azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt, aki helyszíni kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elmondta azt is, hogy a vasanyagot méhtelepen eladta, az abból befolyt összeget pedig felélte.

Az eljárás során, kármegtérülés érdekében a rendőrök lefoglalták a gyanúsított autóját, majd miután banki bizonylattal igazolta a sértett kárának megtérítését, a járművét visszaadták.  

A nyomozók az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban az ügyészségre továbbították.

....

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!