Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény a megalapozott gyanú
Az iklódbördőcei férfi elfektette az ideiglenes forgalomirányító készüléket és több táblát is az útfelújításnál.

A Lenti Rendőrkapitányság járőrei 2021. július 6-án 0 óra 30 perc körüli időben Iklódbördőcén, a Béke utcában észlelték, hogy az útfelújítás miatt ideiglenesen kihelyezett, működésben lévő járműforgalmat irányító fényjelző készüléket ismeretlenek az úttest melletti füves területre fektették; valamint több jelzőtáblát is feldöntöttek az úttesten.
A rendőrök szemlét tartottak, majd adatgyűjtést követően 24 órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A 22 éves helyi férfi kihallgatásán elmondta, hogy gyalogosan haladt, amikor az útfelújításhoz érve jó mókának gondolta, hogy a jelzőlámpát és a táblákat elfektesse, amit azóta már megbánt. A veszélyes forgalmi helyzetet előidéző fiatal szabadlábon védekezhet.