Közlekedési szituációból tettlegesség

2018. 11. 11., v - 08:28
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Makói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy helybeli férfival szemben, aki egy közlekedési helyzetet követően megütötte vitapartnerét.

A biciklis 2018. augusztus 6-án 16 óra 30 perc körül ért Makón, a Szegedi utca és a Szent János tér kereszteződésében található körforgalomhoz. Itt úgy gondolta, elsőbbsége van, melyet egy épp odaérkező autós azonban nem adott meg számára. Ezt sérelmezve odament a járműhöz, kinyitotta annak ajtaját, és a vezetőt szidalmazni kezdte, melyet ő is viszonzott. A két férfi közt dulakodás alakult ki. Ennek során a gyanúsított ököllel többször megütötte az autóst, illetve több alkalommal megrúgta és ráütött a járműre. 

A 24 éves férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétségének, valamint rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Makói Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.