Közlemény

2016. 01. 08., p - 13:29
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 40 és egy 48 éves budapesti férfi ellen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 40 és egy 48 éves budapesti férfi ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 6-án Budapesten a XI. kerületben található egyik hirdetőoszlopnál alakult ki szóváltás a bontási munkálatokat végző munkások, illetve egy vagyonőri cég két alkalmazottja között. A későbbi sértett a szóváltást követően eltávozott a helyszínről, majd egy Budapest IX., Kvassay Jenő úton található üzemanyagtöltő állomáson megállt, ahová a korábbi vitában részt vevő vagyonőrök követték. Szidalmazni kezdték, erőszakos magatartást tanúsítottak, így miközben megpróbálta elhagyni a helyszínt, egyikük a gépjárművét megrongálta.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható személyeket még aznap beazonosították, őket előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Velük szemben - szabadlábon hagyásuk mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak