Közlemény

2014. 09. 09., k - 19:29
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrségnek be kell tartania a törvényeket, és be is tartja azokat.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya két, a Norvég Civil Támogatási Alap részéről nyújtott anyagi eszközök felhasználásához köthető, korábban elrendelt, majd egyesített nyomozás keretében 2014. szeptember 8-án hat helyszínen tartott házkutatást. A 2014. szeptember 8-án 8 óra és 22 óra között több ütemben végrehajtott kényszerintézkedésben – beleértve a gépjárművezetőket, a helyszíneken és a nyomozó hatóság épületében meghallgatásokat lefolytató nyomozókat, a technikusokat, az informatikusokat, az ellenőröket és a kutató-szortírozókat – a főosztály állományából összesen 43 fő több alcsoportban vett részt.

A Nemzeti Nyomozó Iroda 2012. szeptember 1-je óta a Készenléti Rendőrség alárendeltségében működő nyomozó hatóság, nyomozati cselekményeinek (pl. házkutatás) rendőri biztosítására a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság bevetési állományát kéri fel. A jelen esetben is így történt: a házkutatásokat a bevetési osztály állományából nyolc rendőr biztosította, jelenlétük, a több helyszínen végrehajtott eljárási cselekmények szakszerűségének biztosítása érdekében szükséges és indokolt volt.

A házkutatások során a nyomozó hatóság – álláspontja szerint – a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény valamennyi rendelkezését betartotta, biztosította a kényszerintézkedések érintettjeinek törvényes jogait. A házkutatások elszenvedői valamennyi esetben a helyszínen voltak, ahol azt a jogszabály előírta, hatósági tanúk jelentek meg. A házkutatások lefolytatásának módja ellen egy magánszemély jelentett be panaszt, három házkutatás tekintetében – élve a törvényben rögzített jogával – az arra jogosult nyolc napon belül nyilatkozik.

A házkutatások lefolytatásának módja, szakszerűsége tekintetében a rendőrség előtt jelen ideig egyetlen, a hatályos magyar bűntető joghoz értő nyilatkozat ismert, az Ökotárs Alapítvány vezetőjének jogi képviselője, dr. Kadlót Erzsébet az ATV – Egyenes beszéd című műsorszámában 2014. szeptember 8-án 20 óra 26 perckor sugárzott nyilatkozata.

A laikusok számára is érthető okokból a világ egyetlen bűnügyi nyomozó hatósága nem jelenti be előre, mikor és hol tart házkutatást, eljárásait nem a nyilvánosság előtt, nem attól befolyásolva folytatja, a nyilvánossággal a nyomozati szakban nem ismerteti a rendelkezésére álló személyi és tárgyi bizonyítékokat, nyomozási módszereit. A jelen eljárás során az abban résztvevők tényleges létszáma az elvégzendő tevékenységhez igazodott, az nem volt túlzó, demonstratív vagy megfélemlítő jellegű. A rendőrség nem felel a valóságtól elrugaszkodó közlések valóságtartalmáért, így például azért a minden alapot nélkülöző, a magyarországi médiatartalom-szolgáltatók többségében minden ellenőrzés nélkül közzétett, majd az érintett részéről is cáfolt hírért, mely szerint 2014. szeptember 8-án a nyomozó hatóság őrizetbe vette Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány igazgatóját.

A rendőrségnek valamennyi eljárás, így a Norvég Civil Támogatási Alap részéről nyújtott anyagi eszközök felhasználásához köthetően elrendelt nyomozás lefolytatása is törvényi kötelessége. A rendőrség a hatályos jogszabályi keretek között, tiszteletben tartva az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot hűtlen kezelés bűntett, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatja az eljárást ismeretlen tettes ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.