Közveszéllyel fenyegetés Szekszárdon
A rendőrök 3 órán belül elfogták a valótlan bejelentést tevő szekszárdi férfit.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen elkövető 2016. május 4-én 17 óra 30 perckor egy szekszárdi telefonfülkéből bejelentést tett a rendőrség segélyhívó számára, a férfi azt állította, hogy az egyik helyi áruházban bomba van elhelyezve. A rendőrök a bejelentésben megjelölt épületet kiürítették, majd átvizsgálták. Az intézkedés eredményeként megállapították, hogy a bejelentés valótlan volt. A nyomozók helyszíni szemlét tartottak a telefonfülkénél, ahonnan az elkövető a valótlan bejelentést tette.
A rendőrök a nyomozás eredményeként 3 órán belül elfogtak egy 37 éves szekszárdi férfit, akit közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte. A férfi a valótlan bejelentést bosszúból tette, mivel korábban összetűzésbe került az üzlet alkalmazottaival.
A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették. Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.