Kristállyal kereskedő párost fogtak Kiskunhalason

2023. 03. 29., sze - 07:45
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A település szemfüles rendőrei tegnap hajnalban egy gyalogost ellenőriztek, akinél 12 alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak, majd röviddel ezután a terjesztőket is elfogták és őrizetbe vették.  

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei megállítottak és igazoltattak egy gyalogost a település egyik kereszteződésében 2023. március 27-én hajnalban. Az egyenruhásokban felmerült a gyanú, hogy nem a mozgás szeretete miatt rója a kilométereket a férfi az éjszaka kellős közepén és a megérzésük most sem csalt: ruházatátvizsgálás során egy tucatnyi alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak a kabátja alá rejtve. A férfi bevallotta, hogy azokat épp az imént vásárolta egy másik helybélitől.

A rendőrök nem tétováztak, azonnal a terjesztő lakásához vonultak, hogy házkutatást tartsanak. Az ingatlanban bruttó 169,86 gramm kábítószergyanús fehér port és közel 4.3 millió forint készpénzt foglaltak le a rendőrök. Emellett több fogyasztásra és kereskedelemre utaló eszközt is találtak. Az eljárás során gyanú merült fel arra, hogy a férfi élettársa is részt vett a bűnös tevékenységben, ezért mindkettőjüket előállították a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra. A duót új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. Az egyenruhások kezdeményezik a 48 éves férfi és 49 éves kedvese letartóztatását. A 39 éves vevőjüket kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.