Külföldieket próbáltak meg kifosztani - Videóval
A rendőrök a helyszínen elfogták őket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat G. Miklós 19 éves gönci lakossal szemben kifosztás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint G. Miklós és kiskorú társa 2015. augusztus 13-án 2 óra 30 perc körüli időben a Budapest V., Erzsébet téren lévő parkos területen leültek egy padra, majd onnan figyelték a mellettük alvó sértettet. A fiú felállt és odament az alvó külföldi állampolgárhoz, akitől megkísérelte elvenni a nadrágzsebében lévő értékeit. A 19 éves fiút társa a helyszín közvetlen környezetének figyelésével segítette. Ezt megelőzően több, a téren lévő csoporthoz is leültek és mobiltelefonokat próbáltak megszerezni sikertelenül.
Az Erzsébet téren szolgálatot teljesítő rendőrök észlelték a bűncselekményt, majd a két személyt igazoltatták. A rendőrök az alvó sértettet felébresztették, akinek értékei a rendőrök közbelépésének köszönhetően, így hiánytalanul megvoltak. A nyomozók a személyeket elfogták és a 19 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, kiskorú társát pedig az esettel összefüggésben meghallgatták a nyomozók.
G. Miklóssal szemben - őrizetbe vétele mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.