Különös kegyetlenség

2023. 03. 24., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti életvédelmi nyomozók befejezték egy többszörösen minősített emberölési ügy nyomozását, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségre.

Tűz keletkezett 2020. május 13-án 20 óra körül Budapest XIII. kerületében, egy Kámfor utcai romos épületben, ahol két fiatal férfi és egy nő lakott. Az egyik férfi és a nő már aludtak, ők a lángokra ébredtek fel. Kijutottak ugyan, de a 20 éves férfi olyan súlyosan megégett, hogy kórházba szállítását követően meghalt. Bár az elsődleges adatok arra utaltak, hogy baleset történt, az eljárás azt állapította meg, hogy az akkor 18 éves másik férfi szándékosan rúgott alvó társaira egy fémdobozt, amiben benzin égett. Tettét azért követhette el, mert korábban összevesztek a nő miatt. A testének 90-95 százalékán II. és III. fokú égési sérüléseket szenvedett férfi az orvosszakértő megállapítása szerint elviselhetetlen fájdalmakat élt át, amíg elvesztette eszméletét. Élettársa a lábán szenvedett kisebb égési sérüléseket.
 
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott eljárást. További minősítő körülményként értékelték a több ember sérelmére történő elkövetést, hiszen az nem a tettesen múlt, hogy a 42 éves asszony még időben ki tudott menekülni.
 
A fővárosi életvédelmi nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait most küldték meg az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.