Különös kegyetlenséggel

2021. 04. 01., cs - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK átadja a színművész megölése miatt folytatott nyomozás aktáit az ügyészségnek.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folytatták le az eljárást a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói az 50 éves Sz. Péter ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 2020. május 3-án reggel XVII. kerületi otthonukban megölte 83 éves édesapját. A nyomozás adatai szerint Sz. Péter édesapját 7 és 8 óra között hosszú perceken keresztül bántalmazta, kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, valamint mellkasát is megtaposta. Az idős férfi végül többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen belehalt sérüléseibe. Elfogása után az áldozat fiát zavart állapota miatt először kórházba vitték, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. 

.

Az elvégzett elmeorvos szakértői vélemény szerint Sz. Péter a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható állapotban volt.
 
A nyomozók rekonstruálták a tragédia napján, illetve az azt megelőző éjszakán történteket is. A nyomozás alapján Sz. Péter az emberölés előtti éjszaka nyugtalan volt, és szülei közé feküdt le aludni, reggel pedig egy kalapáccsal támadta meg apját. A gyanúsított édesanyja próbált segíteni férjének, de fiát nem tudta megállítani. Ezután egy közeli üzletbe sietett, és onnan kért segítséget.

.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett ügyében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadják az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.