Kutyája emlékére fújta le a vonatot Rákosrendezőnél

2023. 08. 04., p - 08:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök elfogták, előállították és rongálás vétség miatt indítottak eljárást egy férfi ellen.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei bejelentést kaptak 2023. augusztus 3-án 3 óra 59 perckor, hogy egy ismeretlen elkövető Rákosrendező vasútállomásnál épp graffitival fújja le az egyik vonatot.

A zuglói rendőrök néhány perc elteltével a helyszínre értek, ahol a vagonok mellett körülbelül 20 flakon szórófestéket, míg a bokrok között egy férfit találtak. 

A feltételezett elkövetőt előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd a nyomozók a 43 éves elkövetőt rongálás vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában a bűncselekmény elkövetését elismerte; elmondta, hogy szeretett kutyája emlékére fújta le graffitival a vonatot.

 

​ 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.