Kutyasétáltatásnak indult

2022. 11. 14., h - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A XVI. kerületi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki egy kapával két férfit és egy kutyát is bántalmazott Budapesten.

Kutyát sétáltatni indult egy család 2022. március 27-én 21 óra körül Budapest XVI. kerületében, amikor az egyik házból egy kutya szaladt ki hozzájuk. Az ebet követte gazdája is, aki minden előzmény nélkül trágár szavakkal illette a családot, majd kezében egy kapával a sértettek kutyájára támadt. A férfi ütését az egyik gazda próbálta tompítani úgy, hogy kezét a kutyája fölé tartotta, de támadást elhárítani nem tudta.

Miután a bántalmazott eb elszaladt, a támadó a gazdákat vette célba; először az idősebb sértettet vágta fejbe a kapa nyelével, majd a szerszám éles részét használta egy szemtáji ütéshez. A férfi a bántalmazás következtében a földre zuhant, és súlyos sérüléseket szenvedett. A negyedik ütés a sértett férfi fiának fejét érte, ő könnyebben sérült meg.  

A XVI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 60 éves K. Józsefet elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki maradandó fogyatékosságot okozva elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérlete​, valamint állatkínzás vétség megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal adták át az illetékes ügyészségnek.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen az éjszakai rongálók

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai néhány órán belül beazonosították és elfogták azt a két fiatalt, akik festékszóró spray-vel összefirkáltak több gépjárművet, ingatlant, villanyoszlopot és közterületi burkolatot a hétvégén Szeremlén.

 

Szemtanúkat keresünk!

Kérjük, segítsenek az történtek tisztázásában a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának!

 

Rendőrkézen a betörő

Szerszámgépeket lopott egy felújítás alatt álló ingatlanból egy férfi Szentesen. A rendőrök rövid időn belül elfogták.