Lábperec

2023. 09. 05., k - 13:03
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ilyet még a sokat látott józsefvárosi nyomozók sem pipáltak: a fiatal nő betörés közben töltötte fel a bűnügyi felügyelet miatt viselt elektronikus nyomkövetőjét.

Egy társasház tárolóhelyiségébe törtek be Budapest VIII. kerületében 2023. augusztus 27-én 0 óra után. Az elkövetők szerszámgépeket loptak el, összesen mintegy 160 ezer forint értékben. A józsefvárosi nyomozók a bűncselekmény bejelentése után visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit. Nem hittek a szemüknek, amikor meglátták, hogy miután társa berúgja a bejárati ajtót, egy fiatal nő őrködés közben a lakóház villanyóra-szekrényéből kezdi tölteni a lábán viselt elektronikus nyomkövető eszközt. Az ellopott gépeket végül biciklire pakolják és együtt távoznak.

A VIII. Kerületi Rendőrkapitányság dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást. A kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket augusztus 31-én fogtak el a betörés helyszínétől nem messze. A korábbi bűncselekmény miatt elektronikus nyomkövetőt viselő 23 éves B. Jenifert, valamint a 39 éves B. Imrét gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.