Lakásbetöréseket követtek el

2021. 02. 08., h - 10:41
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Több bejelentés is érkezett a rendőrségre, 2020. január 22-től egészen március 3-ig, hogy az ország több pontján is, ismeretlen személyek lakásokba bementek és onnan különböző értékeket tulajdonítottak el.

A nyomozás során a zalai rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói, a Készenléti Rendőrség munkatársai, valamint a Cigándi Rendőrőrs egyenruhásai segítségével 2020. április 1-jén reggel összehangolt akció keretében a budapesti, cigándi és tatabányai lakcímükön elfogták a betörésekkel gyanúsítható öt férfit.

A kutatások során a rendőrök megtaláltak és lefoglaltak több ellopott ékszert, elektronikai eszközöket, valamint a bűncselekmények elkövetéséhez használt szerszámokat és két autót is. A nyomozók azt is megállapították, hogy Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Egerben, Várpalotán, Gödöllőn, Siófokon, Dunaújvárosban, Debrecenben, Székesfehérváron, Komáromban követtek el hasonló bűncselekményeket. A rendőrök a lakásbetörésekben résztvevő öt férfit lopás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a gázolajtolvajok

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből tulajdonítottak el csaknem 1000 liter gázolajat.

 

Áruházakból loptak

Sorozatban lopott két férfi Szegeden. Az ügyben indult nyomozás lezárult.

 

Megelőzték

A Tolna vármegyei rendőrök egy interneten szerveződő illegális gyorsulási verseny megrendezését akadályozták meg a hétvégén Szekszárdon.

 

Többször megszúrta férjét

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök rövid idő alatt tisztázták az eset körülményeit, és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 53 éves kunszentmiklósi nőt.

 

A közút nem versenypálya

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság egész évben kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságát veszélyeztető magatartások és az illegális gyorsulási versenyek kiszűrésére, megakadályozására.