Lakásokból lopott, autókat tört fel és taxikat rongált
A kispesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint másfél héten belül 11 autót tört fel.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2019. október 7-én Budapest XIX. kerületében besurrant egy háromlakásos ingatlanba, illetve a hozzá tartozó garázsba, és onnan 145 ezer forint értékben pénzt és szerszámgépeket lopott.
Kispesten és Pesterzsébeten 2019. december 29. és 2020. január 7. között ismeretlen elkövető 11 autót tört fel, amelyekből több mint 160 ezer forint értékben lopott órát, pénzt, illetve hátizsákot a benne lévő ruhaneműkkel együtt. A feltört járművek között hat taxi is volt, amelyekből nem vitt el semmit az elkövető, de azzal, hogy betörte az ablakokat közel 200 ezer forint értékű kárt okozott a sértetteknek.
A kispesti rendőröket 2020. január 8-án hajnalban egy szemtanú értesítette, hogy az Áchim András utcában gépkocsifeltörés van folyamatban, de megzavarták az elkövetőt, aki egy közeli családi ház kertjébe menekült. A kiérkező rendőrök egy sövény alatt találtak rá a férfire, aki megpróbált elszaladni, de egy házzal arrébb elfogták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az eljárás során beszerzett kamerafelvételek és adatgyűjtések alapján kiderítették, hogy a 44 éves, budapesti U. Márk követte el a korábbi bűncselekményeket. A nyomozók a férfit őrizetbe vették és hétrendbeli lopás vétség kísérlet, négyrendbeli lopás vétség, valamint egyrendbeli lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.