Lakástól a garázsokon és az üdülőn át a raktárig

2015. 09. 10., cs - 10:00
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt gyanúsítottja van a Gyulán történt betöréseknek.

A Gyulai Rendőrkapitányság 2015. szeptember 8-án őrizetbe vett egy gyulai férfit. Az 53 éves M. István megalapozottan gyanúsítható több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével.

 

Gyulán, a Dobó utcában 2014. december 3-án egy lakóházból készpénzt, kabátot és karórát tulajdonított el. Szintén Gyulán, a Bárdos garázssoron 2014 decemberében társaival több garázs ajtaját feszegették, megrongálták. Ahová bejutottak, onnan szeszes italokat, élelmiszereket és egyéb használati tárgyakat tulajdonítottak el. Gyulán, a Késmárki utcában egy üdülőből és annak garázsából 2014. november 19-e és 2015. január 13-a között hűtőgépet, asztali lámpát, olajradiátort, egy tűzhelyet és faliképeket tulajdonítottak el. Ezen kívül M. István megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2015. augusztus 23-án társaival Gyulán, a Zrínyi téren betört egy raktárba, ahonnan műszaki cikkeket vittek el.

 

A lopások ügyében elrendelt nyomozás során a rendőrök M. Istvánnal együtt összesen öt gyanúsítottat hallgattak ki, a Gyulai Rendőrkapitányság a társaság tagjai ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak