Lakat alatt a rabló

2023. 05. 23., k - 13:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított egy 80 éves nőt rabolt ki Konyáron. A helyi rendőrök két nap alatt elfogták.

Egy 80 éves nyugdíjas tett bejelentést a rendőrségre 2023. május 17-én délután arról, hogy egy férfi megtámadta a kertjében és pénzt követelt tőle. A rendőrök nagy erőkkel a helyszínre mentek és több egység is a férfi keresésébe kezdett. Hamar beazonosították, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A 25 éves kabai lakos két napig bujkált, elment Szolnokra, majd visszajött Konyárra, ahol egy ismerősénél húzta meg magát. A rendőrök itt fogták el, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

A nyomozás adatai szerint a fiatal férfi jártas volt a kis településen. Előbb egy helyi kocsmába akart betörni, menet közben azonban kiszúrta a kertjében dolgozó nőt. Letámasztotta a biciklijét a háza előtt, bemászott a kerítésen, megragadta a sértettet, befogta a száját és pénzt követelt tőle. Áldozata csak annyit kért, hogy ne bántsa és ha megkapja a pénzt távozzon a portájáról. Alig 4 ezer forintot zsákmányolt, majd felpattant a kerékpárjára és elhajtott.

Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. A nyomozók azt is kiderítették, hogy több betörés és lopás is a férfi nevéhez köthető, ezeket sem tagadta. Rendszeresen lopásokból, besurranásokból szerezte a pénzét. Ezek pontos felderítése a nyomozás további részét fogják képezni.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályakezdők köszöntése

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában kilenc frissen kinevezett tiszthelyettes kezdte meg szolgálatát.

 

Kerékpárokra fájt a foga

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 30 éves helyi férfival szemben, aki a gyanú szerint több biciklit is meglovasított az elmúlt időszakban, továbbá boltokat is kirámolt.

 

Rossz társasággal italozott

A sértett amint elaludt, a három fős elkövetői kör a táskáját ellopta, amiben műszaki cikkek voltak. A tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőket, közülük két főt őrizetbe vettek.

 

Rangos szakmai elismerés: Szagolunk és Védünk

Hagyományteremtő céllal alapított díjat dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a rendőrszakmai munkát segítő négylábú társak közül az arra legérdemesebb minden évben elismerésben részesüljön.

 

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.

 

A forgalomban részt vevők biztonsága az első

Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.