Láncfűrésszel akarta lerendezni a nézeteltérést, a rendőrök elfogták

2023. 07. 04., k - 13:42
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 25 éves helyi lakost.

Egy Pápa-környéki kistelepülésen élő hölgy 2023. július 3-án délután értesítette a rendőrséget arról, hogy élettársának munkaadója megjelent a házuknál és egy beindított láncfűrésszel fenyegette meg őt és a párját. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy a 25 éves elkövető autóval érkezett a sértettekhez, hogy megbeszéljék a köztük kialakult konfliktust. A férfi egy láncfűrészt is magával vitt, amelyet beindított és fenyegető mozdulatokat tett azzal a bejelentő és élettársa felé, majd a fűrésszel többször belevágott az utcakapuba, amit aztán meg is rugdalt. Miután kinyílt a kapu, bement az udvarra, ahol ismét beindította a fűrészt és azzal indult az ott lakó pár felé, majd letette és egy lapátot hajított a sértettek irányába. Végül kifutott az utcára, de közben feldöntötte a bejelentő utcán parkoló motorját, amely megrongálódott. A garázdát a rendőrök még aznap este elfogták az egyenruhások, és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Az elkövető ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kibermajális

Egész délutánt betöltő programokkal várják az érdeklődőket a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei. A rendezvény témája az online csalások megelőzése.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.