Lebukott a visszatérő tolvaj

2026. 09. 01., k - 11:42
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök öt óra alatt elfogták a fiatalkorút, aki egy visegrádi élelmiszerüzletből lopott.

A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentéstől számított öt órán belül azonosították és elfogták azt a 16 éves fiatalt, aki a megalapozott gyanú szerint egy visegrádi élelmiszerbolt raktárából lopott, majd néhány órával később visszatért, és újból be akart jutni az épületbe.

 

Az adatok szerint a fiú augusztus 24-én este jelent meg a Rév utcai élelmiszerüzletnél, majd bemászott a fémkerítéssel körbezárt raktár területére. Két másfél literes ásványvizet, valamint tíz doboz sört vitt el.

 

A fiatal még ugyanezen az estén visszatért az áruházhoz. A megalapozott gyanú szerint ekkor is bejutott a bekerített területre, majd szerszámokkal próbálta felfeszíteni az épület hátsó ajtaját.

A gyanúsított pajszerrel, csavarhúzóval, valamint fém gépkocsiemelővel akarta kifeszíteni az ajtót. Azonban megszólalt az üzlet riasztóberendezése, ezért a fiatal felhagyott az akcióval, és elhagyta a helyszínt.

 

Az áruház kamerarendszere rögzítette mindkét cselekményét.

 

A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően adatot gyűjtöttek és elemezték a kamerafelvételeket. Az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül egy 16 éves fiú került a rendőrök látókörébe.

A rendőrök a bűncselekményt követő nyolc órán belül elfogták a tolvajt, majd előállították a kapitányságra.

 

A nyomozók ezt követően kutatást tartottak a fiatalkorú visegrádi tartózkodási helyén, ahol felmerült a gyanú, hogy az ingatlannál lopják az áramot. Ennek körülményeit a rendőrök külön eljárásban vizsgálják.

 

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 16 éves fiatalt. Lopás vétsége, valamint dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérlete miatt nyomoznak vele szemben.

 

Az eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság folytatja.


Kapcsolódó oldalak