Lebuktak a rakodómunkások

2021. 06. 17., cs - 05:15
Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

Az utazás ismételt élénkülésével, valamint a Labdarúgó Európa Bajnokság mérkőzésire hazánkba érkező szurkolók vagyonbiztonsága érdekében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) továbbra is nagy hangsúlyt fektet a bűncselekmények megelőzésére és felderítésére.

Az utazók tulajdonának biztonsága érdekében az RRI munkatársai folyamatosan ellenőrzik a rakodásban résztvevők munkáját. Ennek eredményeként 2021. június 16-án 6 órakor elfogtak két rakodómunkást, akik a Budapest-Amszterdam járat csomagjainak pakolását végezték. A munkások kinyitottak egy poggyászként feladott bőröndöt, és abban értékek után kutattak. Találtak is benne 600 eurót, de miután éppen a csapdabőröndöt nyitották ki, azonnal észrevették, hogy lebuktak.

A RRI munkatársai lopás vétség kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást a csévharaszti és nyáregyházi férfivel szemben.

Az RRI a repülőtéren folyamatosan tart vagyonvédelmi akciókat. A rendőrség azt tanácsolja a légi közlekedést választó utasoknak, hogy műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak a feladott poggyászukban. Az értéktárgyaikat akár az utolsó pillanatban is vegyék ki a csomagjukból, ha kiderül, hogy azt a repülőgép rakterében fogják elhelyezni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.