Lebuktak az eurós csalók
Dunaföldvár környékén vásároltak és pénzt váltottak az értéktelen bankókkal.

Egy dinnyeárus tett bejelentést a napokban, mert egy vásárló becsapta. Csak a távozása után vette észre, hogy a gyümölcsökért hamis euróval fizetett. A dunaföldvári egyenruhások késlekedés nélkül megkezdték az adatgyűjtést. Kiderült, hogy a külföldi rendszámos szürke kombi – amibe beszállt a nő – Dunaföldvár irányába hajtott el. Akkor nem találták meg a gyanús járművet, de a kamerafelvételek később igazolták, hogy azzal korábban is jártak már a városban.
Egyik kollégánk telefonon értesítette a helyi vállalkozókat, megelőzendő, hogy őket is becsapják. Így derült ki, hogy egy motelben is jártak többen, akik közül egy férfi pénzváltás ürügyén csapta be a tulajdonost. Két játékpénzt adott át, majd távozott az értük kapott 80 000 forinttal. Később derült csak ki, hogy a bankókon azonos a sorszám és az angol nyelvű felirat szerint csak másolatok.
A helyi zsaruk rövid időn belül eljutottak egy 28 éves szekszárdi férfihoz, aki elmondta, valóban ő és siófoki barátnője jártak a motelben, szállást szerettek volna, de nem volt szabad szoba. Ezután próbálkoztak pénzváltással, de az sem sikerült, ezért később egy ismerősüket kérték meg, hogy segítsen forinthoz jutni. A férfi sikerrel járt abban a motelben, a tulajdonos váltotta át neki a két – látszólag száz eurós – bankjegyet. Pár nappal később egy dinnyeárusnál a barátnője fizetett egy – szerinte valódi – 100 euróssal.
A nyomozók mindkettőjüket előállították. A nő alsóneműjéből előkerült további 25 darab 100-as, azonos sorszámmal, másolat felirattal. A párost csalás vétség gyanújával hallgatták ki.