Lefújták a versenyt

2023. 09. 07., cs - 12:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki – ismerőseivel közösen – rendszám nélküli versenymotorjával rendszeresen veszélyeztette a közlekedés biztonságát a városban. Társai ellen több szabálysértési eljárás indult.

A rendőrségre az elmúlt napokban több bejelentés is érkezett, hogy esténként Szegeden egy motoros társaság tagjai rendszeresen veszélyeztetik a közlekedés résztvevőit, a szabályokat semmibe véve versenypályaként használják az utakat. A motorosok nagy sebességgel közlekednek, a közlekedési lámpák tilos jelzését rendre figyelmen kívül hagyják. A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, a kamerafelvételek elemzése és a tanúkihallgatások eredményeként pedig azonosították a négy renitens motorost. Együtt összesen 30-nál több szabálysértést követtek el, többek között: engedély nélküli vezetés, az elsőbbség és előzés szabályainak megsértése, érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés. Egyikük ellen – mivel forgalmi rendszámát szándékosan leszerelte járművéről – egyedi azonosító jellel visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás is indult. Kihallgatásán elismerte tettét, a szegedi nyomozók lefoglalták a motorját.

A motoros társaság tagjainak elszámoltatása a Szegedi Rendőrkapitányságon folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.