Leitatták, majd kifosztották alkalmi barátjukat

2014. 11. 21., p - 08:42
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári rendőrök vádemelést javasolnak három székesfehérvári fiatallal szemben, akik italozás során szerzett alkalmi barátjukat lerészegítették, majd megverték és kifosztották

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya kifosztás és súlyos testi sértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást S. Martin 22 éves, N. Tamás 22 éves és E. Máté 21 éves székesfehérvári lakosokkal szemben.

A rendőrök azzal gyanúsítják az elkövetőket, hogy 2013. december 30-án az esti órákban, Székesfehérvár egyik vendéglátó ipari egységében összebarátkoztak K. István 61 éves, helyi lakossal, akit a közös mulatozás alkalmával lerészegítettek, majd bódult állapotát kihasználva a közeli parkba kísértek.

A sértettet a parkban addig ütlegelték, míg eszméletét vesztette és ezt kihasználva, ruhájából eltulajdonították a pénztárcáját, az abban található készpénzével, bankkártyájával és személyes irataival. 

 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának dolgozói a nyomozást eredményesen befejezték és az Ügyészség felé javaslatot tettek a gyanúsítottakat érintő vádemelési indítvány benyújtására.


Hírfolyam

 

Lopás elkövetőjét keressük

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/857/2025. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

Elfutni nem érdemes

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásai egy 27 éves férfit fogtak el. Elfogatóparancs volt érvényben ellene, ruhája drogot rejtett, és fogyasztott is.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.