Lekapcsolták!

2023. 12. 18., h - 16:19
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Móricz Zsigmond körtérről Zürichen át a Kanári-szigetekig menekült az emberölés kísérlete miatt körözött férfi, de így is két napon belül elfogták. 

 
Közös italozás után egy újbudai lakásban szúrta mellkason ismerősét egy férfi 2023. december 16-án délután. A megkéselt sértettet életveszélyes állapotban vitték kórházba, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett kísérlete miatt indított nyomozást. Hajtóvadászat indult a feltételezett elkövető után, akivel a nyomozóknak telefonon sikerült is felvenni a kapcsolatot. A férfi azt mondta, hogy a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren feladja magát, de végül másképp gondolta, és inkább tovább menekült. A BRFK életvédelmi nyomozói Zürichen át a Kanári-szigeteikig követték a férfi digitális nyomait. A hazai körözést követően nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, így a 41 éves D. Zsoltot a spanyol hatóságok a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak közreműködésével december 18-án délután – repülője leszállását követően – Gran Canarián fogták el. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.